Most, 14-e és 16-a között volt a három napos Mukteshwar fesztivál, ami az egyik legnívósabb odisszi fesztivál az évben. Ráadásul gyönyörű környezetben, a templomkomplexum épületei között építik fel a színpadot. A templomtól kb. 10 percre lakom gyalog, úgyhogy mindhárom nap ott voltam a programon, és végig nagyon színvonalas volt a műsor. Két TV-csatorna is elkapott egy interjúra, az egyik egy ismerősöm volt, és ő megígérte, hogy elküldi majd a felvételt :)

Itt a rangosabb fesztiválokon az a szokás, hogy felkérnek egy festőművészt, hogy a műsor alatt fesse meg az este hangulatát. Úgyhogy most nem állok neki hosszadalmas kritikát írni, hanem csak felrakom a három napon készült három képet, hogy "ilyen volt" (nekem az első a kedvencem):

Előrebocsátom, hogy ez most egy kicsit érzelgős poszt lesz. De kell néha ilyen is, nem?

A napom úgy kezdődött, hogy a Facebookon kívül semmit nem értem el az interneten. Némi utánajárással és segítséggel kiderült, hogy a mobilnetem egyenlege lejárt, mert egy hónapra volt érvényes, amikor megvettem, úgyhogy fel kell töltenem. És kénytelen voltam belegondolni, hogy bizony-bizony, már 5 hete itt vagyok Indiában...

Egy itteni ismerősömnél kanapészörföl most pár napig egy lengyel srác, Mark, úgyhogy felajánlottam neki, hogy körbevezetem az óvárosban, és megmutogatom neki a környékbeli templomokat. Ahogy mutogattam és magyaráztam neki a dolgokat, teljesen olyan érzésem volt, mint amikor Pesten vezetek körbe külföldieket. Vagyis megmutatom nekik, hogy hol élek. Aztán a pár órás túra végeztével megköszönte az idegenvezetést, és közölte, hogy "You have a nice neighborhood". Erre elöntött az igazi lokálpatrióta büszkeség, hogy bizony, az ÉN környékem nagyon klassz. A templomoknál már felismernek a "papok", a gyümölcsárus amint meglát, már mosolyogva kérdezi, hogy "Banana?", amire én biccentek, és azt válaszolom: "Há". Már nem foglalkozom vele, hogy hányat kérek - ő ad valamennyit (mostanában 5-6!), én meg fizetek érte 10 rúpiát. Megvan a kedvenc ebédelős helyem, a kedvenc netcafém, a kedvenc kajás boltom. Nagyjából tudom, hol mit érdemes enni és venni.

Ez már az én városom is.

Aztán Moina, a vendéglátója házában ebédeltünk, és Mark nagyon áradozott, hogy mennyi történetet ismerek, és milyen nagy tudásom van a hindu mitológiáról. Hát, szerintem legfeljebb csak nagyon az alapokat tudom, de azért jól esett a dicséret. Úgyhogy jövő hétre is kaptam megbízatást, egy brit pár jön Moinához szintén couchsurfinggel, őket is körbevezethetem. Tény, hogy azért néha jól esik egy kis európai társaság, úgyhogy szívesen vállaltam :)

A desszertnél Moina el akarta magyarázni, hogy miből is készült, de nem jutott eszébe a szó (amúgy jól beszél angolul), úgyhogy rám nézett: "How do you say kismis?", én meg azonnal válaszoltam, hogy "raisins" (vagyis mazsola). És ebben nem az a meglepő, hogy tudtam az angol nevét, hanem hogy értettem a kérdést...

Este a szokásos csütörtöki csoportos óra, és most már nem az van, hogy a kislányok nagy szemeket meresztenek a csetlő-botló fehér lányra, hanem jókat beszélgetünk, időnként összevigyorgunk az órán, és az óra második felében már nem a kicsikkel nyúzom tovább az alapokat, hanem a haladó "nagylányokkal" gyakorlom a Batut (amit már végig tudok!) és a Mangalacharant (amit a héten kezdtem el tanulni). És köztük sem én vagyok a legbénább már. A szünetben pedig utánaszámoltam, hogy már csak 3 órám lesz velük. Sajnos. Mert azt hiszem, hiányozni fognak.

Hamarosan véget érnek a tanulmányaim itt, Bhubaneswarban, másfél hét múlva átmegyek Puriba két hétre, aztán már repülök is haza. Haza? Talán csak a másik otthonomba...

Ma vásárban voltam. Épp zajlik a Sisir Saras nevű éves kézműves vásár, ahol India különböző részeiről érkező kereskedők kínálják csodaszép portékáikat, és baromi jó dolgokat lehet nagyon jó áron kifogni. Úgyhogy nyilván elvertem vagy 2000 rúpiát, de főleg ajándékokra az otthoniaknak (legalábbis ezzel nyugtatgatom magam).

Természetesen lehet kapni mindenféle jó kis bazári kaját is. Egy igazi klasszikus a meetha paan, ami bétellevélbe bugyolált vegyes édességet takar. Ezt pár napja kóstoltam, és igazából nekem nem okoztak különösebb ízorgiát a levélbe bugyolált száraz, kemény cukorkák, pedig egy elegáns étteremben próbáltam ki, úgyhogy biztosan jófajta volt. De a bétellevél itt nagy sláger. Nem csak így, édességként, hanem mindenféle fűszerrel elkevert dohányt is töltenek bele, és azt rágják, amitől rettenetesen undorító feketék lesznek a fogaik. Itt a képen épp készülnek a kis batyuk, négy van csak teljesen készen betekerve.

Én azonban inkább továbbmentem a bácsi háta mögött lévő kajáldákhoz betolni valamit, hogy legyen erőm a vásárláshoz. A választottam végül egy chat lett, vagyis egy kevert kaja, mint amilyenek már a korábbi posztokban is voltak. Ha le kellene írnom az ízélményt, akkor leginkább egy tál kukoricás paprikáskrumpli, megszórva lilahagymával, tört burgonyaszirommal, az elmaradhatatlan száraztésztával és indiai fűszerrel (szerintem garam masala volt). A lilahagymát itt amúgy úgy tolják, hogy még én is megszeppenek néha, pedig magyar leány volnék. Ha az ember beül egy étterembe, előételnek kihoznak zöldségeket: pár karika paradicsomot, uborkát, meg lilahagymát, és mellé papadot (csicseriborsólisztből készült papírvékony, ropogós tésztalap). Egyébként tényleg egész finom tud lenni a lilahagyma csak úgy magában meglocsolva egy kis citromlével, és jól megsózva.

Aztán mivel a bételes standot kihagytam, végül itthon csináltam magamnak egy kis édességet, a már emlegetett halavát. Aki esetleg elfelejtette volna, a halava olajon kissé megpirított, majd vízben sok cukorral sűrűre főzött gríz. Az elmaradhatatlan csillagánizs mellett most mandulával és mazsolával turbóztam fel. Múltkor épp akadt itthon egy kis kókusztej (minő véletlen :P), úgyhogy azzal csináltam tejbegrízt. Hát, azt is erősen ajánlom mindenkinek, mert brutál finom!

Hmmm... most ahogy nézem, nem a legmutatósabb a kissé lepukkant lábasban fotózni az ételt, de elnézést kérek mindenkitől, egy jó fotóért nem fogok többet mosogatni (legyen elég, hogy a csillagánizsokat szépen elrendezgettem :P). Pláne, hogy csak hideg víz van, az is gyenge nyomással.

A gurummal él egy család, akik segítenek neki a ház körüli dolgokban. Gopal takarít, rendben tartja a kertet, meg elvégzi a karbantartási feladatokat. A felesége, Laxmí főz és mos (nekem is ő szokott segíteni, mert eléggé szánalmasan bénázok a mosószappannal meg a szárijaimmal :S). A 4-5 éves kisfiuk, Ganesh meg rohangál a kertben, próbál segíteni a szüleinek, személyes feladatának tekinti a lakatok nyitogatását, és a kezdeti anyu-szoknyája-mögé-bújunk-úgy-meg-vagyunk-szeppenve óta már feloldódott, és rendszeresen meglátogat, hogy felfedezze a holmijaimat. Először a laptopomon akadt meg a szeme, nagyon tetszik neki az egér. Aztán rájöttem, hogy ha már egy kis nyugit akarok tőle, akkor be tudok rakni neki valami filmet, kap egy marék mazsolát (kismis) vagy müzlit, és akkor nyugton van. Bár azóta követeli. Odabújik hozzám, rám néz a hatalmas fekete szemeivel, és kéri, hogy "tévé". Nincs túl sok film a gépemen, de igazából neki teljesen mindegy, mi megy. Eddig talán a Tim Burton-féle Halott menyasszony tetszett neki a legjobban. Szóval rendesen elkezdtem elrontani a kölyköt. Szerintem otthon is lelkesen mesélt az egészről, mert Gopal tegnap reggel félénken megkérdezte, hogy meg tudom-e neki mutatni, hogy mi az az internet :)

Szeret még játszani a mobiltelefonokkal is. Mindegyiket úgy hívja, hogy Nokia. Hát jó, ha nokia, akkor nokia. A buta, minimál, itteni Samsung Guru viszonylag rövid időre kötötte le, bezzeg a szép, okos, otthoni HTC-m! El is indított pár hívást Magyarországra, bár ezeket szerintem még időben leállítottam. Mindenesetre, ha valakinek lesz tőlem nem fogadott hívása, akkor esélyes, hogy kis barátom szórakozik. Megtalálta a telefonomon azt a videót is, amit nyári fesztiválon csináltam a már nem annyira szomjas barátaimról, azt vagy 30-szor megnézte eddig, de még mindig kéri, és rettentő aranyosan tudja vigyorogva mutatni, hogy az ugrálós-cigizős bácsit akarja látni. A síelős fénykép is nagyon tetszik neki. A kezembe adja a telefont, azt mutatja, hogy vacog, és amikor megnyitom neki a fotót, teljesen megbabonázva bámulja a havas hegyeket.

A másik kedvence a fényképezőgépem. Egy délután alatt csutkára lemerítette az aksimat, de legalább van egy rakás életlen fotóm az ágyam aljáról. A feltöltött képeken talán látszik, hogy ki van festve a körme. Ez egy elég érdekes dolog, de itt a kisfiúknak gyakran kilakkozzák a körmét a kezükön és a lábukon is. Ezt csak tippelem, de szerintem az a babona állhat mögötte, mint annak, hogy időnként a kisgyerekek szemét kihúzzák feketével: Ne legyenek olyan szépek, hogy a rossz szellemek megkívánják őket. Ha valakinek van erről több infója, az szóljon!

Azért nem csak az elektronikai kütyük kötik le a kis gézengúzt. Rácsodálkozik mindenre: a tamponra, a melltartóra, a papírzsepire. Az első kettőnél rászóltam, hogy "nei, nei", de a zsepinél megmutattam, hogy úgy kell használni, hogy belefújja az orrát. Ez annyira tetszett neki, hogy amikor a vattakorongokat megtalálta, kivett egyet, és belefújt. Itt ugyanis a papírzsepi ugyanolyan ismeretlen intézmény, mint a WC-papír. Felszív, kiköp, ennyi, mentsük meg az esőerdőket!

Meglepő módon a helyi templomokról, szentélyekről lesz szó. Előrebocsátanám, hogy nem vagyok a téma szakértője, csak felületesen tudok nyilatkozni róla, ezért előre is elnézést kérek bárminemű tárgyi tévedésért.

A bhubaneswari óváros, vagyis a tó és a környéke, ahol én is lakom, csak úgy hemzseg a régi templomoktól. Ezek többnyire a 7-13. században épültek, szóval tényleg baromi régiek. Nagyon hasonlítanak egymásra, vagyis "méhkaptárszerű" az alakjuk, és körben gyönyörű díszes faragások díszítik őket. Tipikus példa a Rameswara templomkomplexus:

Talán a legismertebb helyi nevezetesség a Mukteswar templom, ami annyiban különleges, hogy a templom előtt egy gyönyörűen díszített kapu áll, és maga a templom egy alacsony fallal van körülvéve. További különlegessége, hogy belül a kőmennyezetet is gyönyörű faragásokkal van tele.

A faragások istenalakokat, mitológiai lényeket és eseményeket, táncosokat, zenészeket és szerelmespárokat ábrázolnak. Időnként látni olyan Káma Szútra szobrokat is a templomokon, amitől talán még Kovi is elpirulna, de azért nem az a tipikus. A táncos szobrok jelentősége az, hogy amikor a 20. század elején újraalkották az odisszi táncot, akkor a templomokon lévő faragások voltak egy egyik legfontosabb forrás, amit ehhez felhasználtak. Ezen a képen Nataraj (Shiva, a Tánc Ura) faragás látható. Az Úr Shiva táncából ered az egész univerzum mozgása.

A templomok nagyobb istenszobrai sajnos jórészt eltűntek vagy nagyon megrongálódtak az évszázadok és a hindu-muszlim konfliktusok miatt. Amelyek megvannak még, azok különös tiszteletnek örvendenek, és a hívőktől rendszeresen kapnak ruhákat, virágokat, ékszereket stb. A Rameswara templomon Parvati (Shiva hitvese) szobrát is szépen felöltöztették.

A templomok belsejében található a szentély, amely két fő részből áll: a lapos kör alakú jóni, amely a Shaktit, vagyis az életet adó női teremtő energiát jelképezi, és a közepébe állított oszlop alakú lingam, amely Shivát, a teremtő energia férfias felét ábrázolja. A lingam-jóni együtt az elválaszthatatlan egység, amelyből minden élet fakad. A szentélyt faragott (és néha élő!) kobrák őrzik, és mindig friss virágokkal rakják teli.

A tóparton is találtam egy nagyon szép kis szentélyt. Amúgy itt járva-kelve folyamatosan ilyenekbe lehet botlani, még a falhasadékokban is lingam szobrok vannak.

No, de azért a címként adott Shiva-mantra ne tévesszen meg senkit, vannak errefelé másféle vallási helyek is. Ez a Hanuman-szentély nem messze van tőlünk. Hanuman egy majom istenség, aki nélkül Ráma nem győzhette volna le a démonkirályt, Rávanát.

A tóparton van ez a kis szentély is, amit nem tudom, melyik istenségnek állítottak. A félig kígyó, félig nőalak őrzők leginkább Shiva-templomokon szoktak lenni, úgyhogy azt hiszem, erre tippelnék.

Ma hazafelé menet pedig Dzsagannáthtal, a Világmindenség Urával találkoztam. Az az érdekes, hogy szinte minden nap elmentem azon az utcán, és csak most vettem észre, mert ma épp az út másik oldalán gyalogoltam.

A mai program amúgy az ISKCON templom (és a hozzá közel eső Törzsi Múzeum) meglátogatása volt. Az ISKCON a Nemzetközi Krisna-tudatú Hívők Közössége, ebbe a szervezetbe tartoznak például a Krisna-völgyi, illetve a Blahán karácsonykor ételt osztó honfitársaink. Indián kívül ez a legnagyobb Krisna-tudatú közösség, ugyanis az ISKCON-alapító Srila Prabhupada sokat dolgozott azon, hogy külföldön is elterjessze ezt a hitet. Bent sajnos tilos volt fényképezni, de egy nagyon szép kis vaisnava templom három oltárral, a honlapjukon meg lehet nézni a beltéri fotókat. Itt a déli áratin begyűjtöttem némi áldást, majd megebédeltem az éttermükben, amit pár napja bővítették egy új praszádam-helyiséggel.

Kérdeztétek többen, hogy milyen lesz/volt a szilveszterem itt a távolban. Először is, jelentem, hogy a fluxus kondenzátor működik, ugyanis sikerült sms-t küldenem a húgomnak 2013-ból a múltba, 2012-be :)

Egy elegáns, középosztálybeli kerti partiban (kerti parti szilveszterkor... ez mekkora már!) voltam Ileanával és egy barátnőjével, Rosaline-nal. Úgyhogy finomakat ettünk, toltuk a banghrát (értsd: táncoltunk jó kis bollywoodi tucc-tucc zenékre), volt tűzi játék is, bár az némileg indiai minőség, úgyhogy mérsékelten volt biztonságos. De amúgy visszafogott kis összejövetel volt. Idén egész Indiában visszafogottan vagy sehogy sem ünnepeltek, ugyanis nemzeti gyásznapnak kiáltották ki december 31-ét.

A sztori az, hogy december 16-án estefelé, Delhiben egy buszon 5 ittas srác megtámadott egy lányt és a barátját. A fiút félholtra verték, a lányt brutálisan megerőszakolták (többek között egy fémrúddal is, aminek eredményeképpen a belei nem igazán maradtak épen), majd mindkettőt kidobták az út szélén. A buszsofőr is benne volt az akcióban. A fiú túlélte, de a lány végül 29-én meghalt a kórházban, ezt "a Szégyen napja" néven emlegetik. Az egész közvélemény felbolydult, és tüntetések indultak országszerte. Úgy tűnik, hogy most egy elég általános probléma került a felszínre, ez sajnos egyáltalán nem volt egyedi eset. Egyelőre amennyire én követem az eseményeket, főleg arra koncentrálnak, hogy a közbiztonság gyenge, a politikusok nem reagálnak elég határozottan, és hogy a nőket ért támadások bűnügyi kezelése messze nem elég hatékony. Érdekes módon, arról viszonylag kevés szó esik, hogy milyen mélyen meghúzódó társadalmi gondok állhatnak a mögött, hogy országszerte mindennapos dolog, hogy megerőszakolnak egy nőt.

Akit érdekel részletesebben az ügy, "Delhi gangrape"-re keressen rá. Itt szinte minden társalgásban előkerül, hogy "Ugye, milyen szörnyű ez a delhi dolog?". Úgyhogy mi is visszafogottan mulattunk, 1-re már otthon voltunk, én pedig egy csepp alkoholt sem fogyasztottam. Ez a Gyász napja volt Indiában.