Tegnap délután a buszon zötykölődtem hazafele Puriból, és végre azt éreztem, hogy most már teljesen megérkeztem Indiába, szívvel-lélekkel. Hogy most érkeztem meg oda, ahol két éve félbehagytam magam - már ha ennek van így értelme -, és innen tudok mostantól tovább lépni, tovább fejlődni.

Korai ébredés és egy gyors reggeli (banán, csokis müzli és fűszeres fekete tea... nyamm) után 7-kor már a buszra vártam a Puri Roadon. Igen kellemes meglepetés volt, hogy az ülőhelyek fele se volt foglalt, pedig rákészültem lélekben a múltkorihoz hasonló szardíniás doboz élményre. De így teljes kényelemben utaztam végig. Azt leszámítva, hogy a mellettem ülő csajszi nagyon kétségbeesetten rám nézett út közben, és elkezdett valamit magyarázni orijául, amit még mindig nem igazán értek, szégyenszemre. Úgyhogy a kislány inkább máshoz fordult segítségért. Helyet cserélt egy pasival, majd annak rendje s módja szerint kihányt az ablakon szegénykém. Én meg persze rettenetesen éreztem magam, hogy nem tudtam neki segíteni, mert nem értettem, hogy csak helyet akar velem cserélni, hogy az ablaknál lehessen. Egy papírzsepit adtam neki, hogy megtörölhesse az arcát. De tényleg rosszul éreztem magam a helyzetben.

A busz kb 2 óra alatt Puriba ért, én meg elondultam gyalog végig a Grand Roadon a Jagannath templomig, ami végre nincs felállványozva.

Onnan tovább az óceán felé, majd a parton végig az ismerős útvonalon a kis templomig, ahol két éve két hetet töltöttem. Puri maharádzs és Biphin prabhu örültek nekem, csatlakoztam a déli áratihoz, majd a praszádhoz. Rajtam kívül még egy indiai család volt ott, úgyhogy nem én voltam az egyetlen külsős. Biphin prabhu még mindig istenien főz!

Amíg a templomban voltam, hívott egy barátom, akivel múltkor ismerkedtem meg az utolsó napomon Puriban, és azóta tartottuk a kapcsolatot neten. Úgyhogy délután Shaktival teáztunk meg beszélgettük egy nagyon hangulatos étteremben a némileg turistakörzetnek számító C.T. Roadon - ugyanott, ahol múltkor. Aztán motoron elvitt a buszállomásra, mert az esti csoportos táncórára vissza kellett érnem.

Hazaérve láttam, hogy elég rendesen leégett kábé mindenem, ami kilógott a száriból, és most eléggé fáj a bőröm. A táncóra brutál volt, úgyhogy már az izmaim is fájnak. De legalább ez is tudatosítja bennem, hogy "Végre megérkeztem!" :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.