Tegnapelőtt az volt a terv, hogy a csoportos óra után Tenley-vel lógunk délután, amit már nagyon vártam, mert kell néha egy kis társaság. Viszont sajnos elég gyengén és vacakul érezte magát, úgyhogy ebéd után inkább hazament. Így hát ismét egyedül maradtam. Az első ötletem az állatkert volt, de azt elvetettem, mert túl messze van, és drága móka egyedül. Menjek a múzeumba? Á, inkább friss levegőre vágytam. Mi legyen akkor? Végül a Khandagiri-Udayagiri mellett döntöttem, és fogtam egy autoriksát.

Ez a két, egymás mellett lévő domb a dzsainista szerzetesek barlanglakásairól híres.

Néhány szó a dzainizmusról (forrás: Wikipedia): "A dzsainizmus tanítása szerint „minden egyes élőlény egy örökéletű lélekkel rendelkező egyén”, mely saját cselekedeteiért felelős. A dzsainok hitük feladatának tartják az egyének tanítását hogy ők legjobb képességük szerint gondolkozzanak és éljenek olyan életet, mely minden élőlény lelki természetét tiszteli és becsüli. Az erőszakmentességről alkotott elképzelésük miatt a dzsainok az egyszerű vegetarianizmuson túllépve semmi olyan növényt sem esznek, ami a növény életét veszélyeztetné (mint például répát, hagymát, krumplit). Sokuk olyan komolyan veszik az élet pusztításának tilalmát, hogy az utcán járva tollseprűvel tisztítják meg a helyet, ahová lépni fognak, hogy nehogy véletlenül is rálépjenek valami élőlényre, és a szájukat és orrukat is betakarják ebből a célból. Szokásaik szerint nem isznak, esznek vagy utaznak naplemente után és a napfelkelte mindig útra, munkára készen találja őket. A mintegy 10 milliónyi követőjével a dzsainizmus a világ fő vallásai legkisebbikének számít."

Khandagiri tetején egy kis templom is van, de azt jelenleg épp tatarozzák. Nagyon mókás, mert nyilván csak mezítláb lehet bemenni, a bejáratnál ül egy fazon, aki beszedi az 1 rúpiás belépőt, és egy slaggal lelocsolja mindenki lábát. A dombra vezető lépcsőkön meg majmok tanyáznak, és kunyizzák a banánt a járókelőktől.

Udayagiri pedig a barlangok mellett botanikus kert is, és a fiatal párocskák kedvelt kirándulóhelye.

Ahogy üldögéltem az árnyékban a gondolataimba merülve, nagyon magányosnak éreztem magam. Jó lett volna valakivel megosztani az élményt. Az a különös, hogy bár egy pár éve egyedül élek, nem szoktam magányt érezni, teljesen jó társasága vagyok önmagamnak. Utoljára az esküvő előtti hónapokban voltam ennyire magányos. Nem tudom, hogy a hormonok szórakoznak velem vagy a Malarone mellékhatása-e, de estére totál befordultam. Ehhez hozzájött még az, hogy nem igazán úgy alakul az út, ahogy terveztem, már több dolgot is ki kellett húznom a listáról, hogy "Na, ez se fog összejönni".
A tegnapi nap is jól kezdődött... elég vacakul voltam, és ráadásul víz se volt a fürdőben órákig. De remélem, hogy most már túljutok a mélyponton, és innen már csak jobb lesz a hangulatom :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.