Azt hiszem, elég jól sikerült beprogramoznom, vagyis inkább időzítenem magamat. Hiába no, a félmérnöki beállítottság! Szóval most, hogy már csak pár nap van hátra az indiai utamból, most jelentkeznek először komolyabban az otthoni dolgok utáni vágyódás jelei.

Most már azért szeretném újra látni a családomat, magamhoz ölelni pihe-puha nyuszigyerekemet, elnyúlni egy kád forró vízben egy pohár Irsai Olivérrel, úgy általában tiszta és higiénikus környezetben lenni, gombapaprikást enni nokedlivel, mosógéppel mosott és öblítőtől illatos ruhát felvenni, Pöttyös Gurut majszolni, pedikűröshöz menni, végre beszélni valakivel, akivel ugyanaz az anyanyelvem és hasonlók a kommunikációs sémáim, de legalábbis rendes választ ad egy eldöntendő kérdésre, és nem csak billegteti a fejét, hogy "Ha", nem úgy érezni magam, mint valami egzotikus teremtmény, akit muszáj lefotózni, megszólítani, de minimum alaposan megbámulni, hanem szépen beleolvadni a mogorva és hideg pesti hétfő reggelbe, gyors és megbízható internetkapcsolatot használni, csapból vizet inni, vacsit főzni a barátnőimnek, táncórára menni a Parvati-s csajszikkal, puha ágyban és rendes ágyneműben aludni, úgy káromkodni egy ordasat, hogy más is értse, és talán most már pontot tenni a leghosszabb mondat végére, amit valaha is magamtól leírtam. Pont.

Igazából még örülök is neki, hogy most kicsit ezek foglalják le az agyam a már kicsit idegesítő "Hogy fog elférni minden cuccom a bőröndömben?" helyett. Azért természetesen maximálisan kiélvezem az utolsó napokat, de most már készen állok a hazaútra. Ez most így elég volt. Kerek volt. Úgyis jövök még. INDIA = I Need to Do It Again!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.