Mivel Puriba nem hoztam laptopot, a táncórák és a templomi programok mellett rengeteg szabad időm volt. Sőt, mivel a tánctanárom a buszpályaudvar mellett lakik, eléggé adta magát pár kirándulás. Laptop híján netcafékra szorulok, ezért nincs időm minden kiruccanást részletesen taglalni, de most már úgyis mindjárt megyek haza, és személyesen is szívesen beszámolok bárkinek, aki győzi végighallgatni. Különben is, a következő hetekben, hónapokban, években (?) folyton erről az útról fogok sztorizni, szóval még elég meg is unjátok. Előre is szólok, hogy korhatáros vizuális és verbális tartalom várható, ezért a kiskorúak most hagyják abba az olvasást, szakítsák meg az oldal betöltését, töröljék a böngészési előzményekből, de legalábbis szóljanak a szüleiknek, hogy feltehessenek nekik zavarba ejtő kérdéseket. Vagy egyszerűen vonják meg a vállukat, és görgessenek tovább, hogy kaján vigyorral bepillanthassanak a nagykorúság pajzán örömeibe.

Trip #1: Raghurajpur

Ez a kis falu Puritól nem messze, egész pontosan 6 rúpiányira van, és 3 dologról híres:

• lényegében minden itt élő ember képzőművész; hagyományos pattachitra festészettel és a kapcsolódó ágakkal foglalkoznak
• gotipua iskolák; ezt a táncot fiatal fiúk művelik, és a templomi mahári tánc mellett a gotipuát vették alapul az odisszi mozgáskultúrájának lefektetésekor
• Guru Kelucharan Mohapatra, az odisszi talán legnagyobb, pár éve eltávozott mesterének szülőhelye

Tavaly hihetetlenül megfogott ennek a mesebeli kis falunak a hangulata, tehát idén is muszáj volt ide ellátogatni. Természetesen mindenhova próbáltak beinvitálni, hogy "nem kell vásárolni, hölgyem, csak nézze meg", ami elég idegesítő. De mivel szerettem volna vásárolni, csak a legszimpatikusabb meghívásra vártam. A 20 éves, folyton vigyorgó Balaram "ma'am" helyett kapásból úgy szólított, hogy "sister", úgyhogy végül az ő családi műhelyüket látogattam meg. Mesélt sokat arról, hogy melyik családtagja melyiket csinálta, és meg is mutatta, hogy mi hogy készül. Megígérte, hogy ha jövök legközelebb, jövőre, akkor megtanít festeni, én meg cserébe tanítom majd angolul (Júj! Tisztára "ízek, imák, szerelmek"!). Kicsit elkerekedett a szemem, amikor mutatta anyukája műveit, aki pálmalevélre dolgozik, és szeret a Káma Szútra témájában alkotni. Nagyon szépen ábrázolja például a 69-est és az orális örömszerző kedvtelések egyéb formáit. Végül ilye képet nem vettem, de így is több mint 3000 rúpiát hagytam újdonsült fivéremnél, aki hálából körbevezetett a házban, és bemutatta a családját is.

Trip #2: Konark

A városka nevezetessége a Naptemplom, amely az 1. században épült, és Surya napistan fogatát ábrázolja. Körös-körül gyönyörű faragott szobrok díszítik, az elején jellemzően zenész és táncos szobrok. A már említett mahári és gotipua hagyomány mellett ezekből a szobrokból is merítettek ihletet az odisszi pózok megkomponálásakor. Mivel a szobrászokat inkább az esztétika, nem az anatómia vezette, ezért az eredmény elég brutális izomerősítő és nyújtó gyakorlatsor lett nekünk, hús-vér táncosoknak. Ezeken kívül főleg a Káma Szútra jeleneteit ábrázoló faragások vannak mindenfelé, még a napisten szekerén lévő, Orissza állam jelképévé vált kerekek küllőin is. Az egész templomon a testi örömöknek hódolnak férfiak és nők, különböző felállásokban és pózokban, az egészen apró domborművektől kezdve a méteres szobrokig. Nagyon remélem, hogy a Facebookra feltöltött képeimet nem cenzúrázzák meg. Amúgy olyan szép élethű egyik-másik 2000 éves mű, hogy a rendszer felajánlotta, hogy taggeljem be rajtuk az ismerőseimet :)

Trip #3: Chilika Lake

Puriban mindenfelé hirdetik a különböző turistakirándulásokat az utazási irodák standjai, és ott láttam ezt. Ide rendes busz nem megy, vagy legalábbis nem sikerült kiderítenem, úgyhogy befizettem egy szervezett kiruccanásra. Ezt is ki kell egyszer próbálni. Már a busz indulása előtt konstatáltam, hogy abszolút megérte ezt a 2-300 rúpiát, mert a korai buszindulás miatt "kénytelen voltam" az óceán partján teát iszogatva, sütit majszolva várni a napfelkeltét. Egy teljesen (európai szemmel is) normális távolsági busszal vittek minket először egy templomhoz Brahmagiribe (ahova engem nyilván nem engedtek be), majd a tóhoz. Ami persze nem tó, hanem részben sós vízű lagúna, amely gazdag hallelőhely és a vízi madarak igazi paradicsoma. Legfőbb nevezetessége pedig az, hogy a délelőtti órákban delfineket lehet itt látni. Ahogy az idegenvezető mondta: csak beköszönnek, Good Morning, Good-bye! Hajóra szálltunk, és láttunk egy csomó delfint, pár egész közel merészkedett a hajóhoz. Aztán kikötöttünk egy szigetnél, ott meg bazi nagy és teljesen halott tengeri teknősök voltak. A társaság is teljesen jó volt. Volt egy idősebb belga nő, vele sokat beszélgettem, meg egy bengáli család, akik már fel is ajánlották, hogy szereznek nekem egy tisztességes bengáli férjet, meg volt egy tamil nő, aki vagy  tíz percig azt ecsetelte, hogy mennyire idegesíti, hogy a bengáliak annyit beszélnek. A legviccesebb az volt, hogy összefutottam a tónál pár olasszal, akivel Ileanánál találkoztam még decemberben. Azért ez ijesztő, hogy mennyire kicsi a világ, még ez a marha nagy India is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.