Ileanával a januári utam során találkoztam. Csak pár szót váltottunk akkor, de befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy nekem tőle KELL tanulnom. Így kötöttem ki most az ő házában, a földszinti táncterem és az ő emeleti lakosztálya között a vendégszobában.

De hogy ki is Padmashree dr. Ileana Citaristi? Egy olasz származású nő, aki filozófiából doktorált, és már jelentős klasszikus és modern színpadi táncos tapasztalattal jött Indiába 1979-ben kalandvágyó hippiként, amikor is találkozott Kelucharan Mohapatra odisszi guruval, és hat évig nem is tért haza Olaszországba. Bérelt egy kis manzárdszobát Cuttackban, vett magának egy kis Luna robogót, és minden idejét a táncnak szentelte. Mindenhová követte a guruját, ahol ő workshopot tartott országszerte, és amíg a mester ébren volt és egy darabot komponált, addig Ileana is ott gubbasztott a táncteremben, nem tágított mellőle. Az arca mindig csak úgy sugárzik, amikor a Cuttackban töltött 12 évéről vagy Gurujiről beszél. Azóta ő is elismert előadóművésszé, tanárrá és koreográfussá vált, és természetesen ő írta meg Kelucharan Mohapatra életrajzát is, továbbá 2006-ban az Indiában hatalmas elismerést jelentő Padmashree címet is megkapta.

Mind táncosként, mind tanárként a tökéletességre törekszik, ezt éppúgy megköveteli saját magától, mint a tanítványaitól. Én úgy éreztem, hogy az én képességeimmel és határaimmal tisztában van, és nem kér tőlem irracionális dolgokat, de a maximumot (na jó, annál mindig egy picit többet) azt igen. Ha akár én, akár a csoport nem csináltunk meg szinte azonnal egy bonyolult kombinációt, akkor elégedetlen volt, de addig nyüstölte a lépést, addig rángatott minket, amíg meg nem lett olyan szinten, hogy már csak gyakorolni kellett. Ő az a fajta tanár, aki nem dicséri a tanítványait (legalábbis a szemükbe). Egyszer ott voltam, amíg egy tanítványa próbált egy darabot vele, letáncolt a kislány gyönyörűen egy nagyon technikás pallavit. Ezután Ileana elkezdte kijavítani, hogy a tekintete hol nem olyan, amilyennek kéne lenni. Aztán amikor a kislány megszeppenten távozott, a mester felém fordult: "Nagyon ügyes a lány, nem?". Engem sem dicsért soha, hanem onnan tudtam, hogy fejlődök, hogy egyre apróbb, finomabb dolgokat javítgatott már rajtam. És a napokban beszéltem az egyik táncos fiúval, akitől megtudtam, hogy amúgy elégedett velem, hogy rendesen gyakorlok, és sokat fejlődöm.

A csoportjába, én legalábbis úgy veszem ki, középosztálybeli csemeték járnak főleg, mivel nem a legolcsóbb tanár a környéken. Amikor a gyerekek elkezdenek gyülekezni, tőlem szokták kérdezgetni, hogy "Is ma'am here?", mivel hát a guru nem mindig ér rá személyesen órát tartani nekik, ezért a gyerekek számára ez mindig hatalmas megtiszteltetés. Amikor megérkezik, az egész gyereksereg odarohan hozzá, hogy megérinthessék a lábát. Ezután névsorolvasás következik, és a lányok odaviszik neki a tandíjat, meg ha egy órán hiányoznak, akkor a következő órára vinniük kell egy levelet neki, amelyben kérik, hogy hadd tanulhassanak tovább tőle, legalábbis ha jól értettem. Ha valaki rendszertelenül jár, arra nagyon haragszik, az egyik lánnyal közölte, hogy többé nem hajlandó elfogadni a pénzét. A későket nem engedi be az órára, hanem legfeljebb az előtérben gyakorolhatnak. Az óra alatt is igen szigorú, meg is vannak folyton egy kicsit ijedve a lányok, de elég egy utasítás, hogy mindenki nagyon szépen üldögéljen az alapállásban. Aki nem, az kap egyet a popsijára a ritmusbottal, és ha továbbra sem dolgozik rendesen, akkor ki lesz zavarva az óráról. A legnagyobb csoportos büntink az volt, hogy Ileana elhagyta a termet, és az óra után az egész csapat bűnbánó arccal sereglett fel hozzá az emeletre, hogy sajnáljuk, és megengedi-e, hogy megérintsük a lábát. Nem szereti a tudását olyanokra pazarolni, akik nem képesek értékelni. Ezért nem tartott eddig külföldi workshopokat sem: a pénzre nem szorul rá, a tudását pedig nem szeretné aprópénzként szétszórni, az ilyen workshopoknál pedig általában nincs utána semmi folytonosság.

Emberként közvetlen, mosolygós, társasági nő, akivel nagyon jókat lehet beszélgetni. Egyáltalán nem az elvarázsolt vagy beképzelt művésznő fajta, hanem egyszerűen, praktikusan és jól szervezetten él. Soha nem ment férjhez, hanem amióta megismerte Gurujit, az ő egyetlen szerelme az odisszi, és kizárólag ennek el. Őszintén szólva, nem nagyon ismerek más olyan embert, aki ennyire tisztában lenne az életével és a céljaival, és ennyire elfogadná a helyét a világban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.