Akkor shoppingoljunk!

2012.12.25. 11:27

Egy nőnek Indiában baromi egyszerű (lenne) baromi sok pénzt elköltenie. Az a rengeteg gyönyörű ruhanemű és ékszer...! Vagyis azt hiszem, inkább pontosítanám magam. Mivel Indiában vagyunk, ahol semmi sem egyszerű, nyilván a vásárlás sem az. Nézzük csak meg, hogyan is megy ez.

Hiába mondogatja folyamatosan a józan ész, hogy "nem szabad szárit venni, mert otthon úgysem tudod felvenni", egyszerűen lehetetlen megállni. A szárik ára úgy 100 rúpiától indul (5-tel kell szorozni), 6-800 rúpitáért már elég szépeket lehet kapni, a határ pedig természetesen a csillagos ég; a nevesebb tervezők modelljeit több százezer forintért árulják. De hogy mi is a szári? Lényegében egy nagyjából méter széles és kb. 6 méter hosszú anyag, amit így kell magunkra tekerni: http://dailywomenswear.blogspot.in/2010/07/how-to-wear-saree-wearingasari-drape.html
Ez elsőre elég ijesztőnek tűnik. Ha másodszorra rendesen átgondoljuk, annyira nem is az: körbetekered, megredőzöd, körbetekered, megredőzöd, rögzíted a válladon, és kész. Amikor viszont az ember megpróbálja, akkor szembesül azzal, hogy a szép, legyezőszerű hajtogatásokból valami gyűrött izé lesz, egyik felén kilóg a szoknya alóla, a másik felén olyan hosszú, hogy rálépek, és általában véve inkább úgy nézek ki, mint egy krumplis zsák, semmint egy bollywoodi díva. A jó hír viszont az, hogy némi gyakorlással elég jól bele lehet jönni, és aztán már kedvünkre kísérletezhetünk a különböző anyagokkal (műszálas, pamut, selyem, gyöngyös stb.) és a fazonokkal, vagyis milyen hosszan hagyjuk hátul lógni, betűrjük-e a lógó részét, a vállunkon felhajtogassuk-e vagy hagyjuk inkább ráomlani a karunkra, vagyis a lehetőségek végtelenek. Csak arra vigyázzunk, és esetleg biztosítótűkkel biztosítsuk, hogy a szári takarja a mellünket, különösen ha táncórára vesszük fel gyakorlószáriként. Mert kaphatunk rosszalló pillantásokat. Bár látni néhány nagyon öreg és nagyon szegény nénit, akik blúz nélkül hordják a szárit, de az ő mellüket senki nem akarja bámulni. Egy fiatal lánynál már egész más a helyzet. Na szóval, mégsem hallgatunk a belső hangra (miért is hallgatnánk, elvégre nőből vagyunk, és holmi racionalitás nem állhat a ruhavásárlás útjába), és veszünk egy szárit. A jobbakat úgy készítik el, hogy hosszabbra hagyják, és a végén van külön olyan anyag a blúznak (choli vagy blouse), amit itt bármelyik varrónő kb. 2 nap megvarr pár száz rúpiáért. Érdemes helyben megcsináltatni, mert itt van megfelelő bélésanyag hozzá, és ők tudják, hogy mit hogyan kell úgy csinálni, hogy jó legyen. Ha nincs ráhagyva blúzanyag, akkor nincs más hátra, irány egy Matching Centre, ahol megmutatjuk új szerzeményünket, és a kedves boltos máris adja a tökéletesen hozzáillő cholit és alsószoknyát. Valószínű viszont, hogy a készen vásárolt blúz nem illik ránk tökéletesen, és így is varrónőnél kötünk ki vele. Hogyha pamutszárit veszünk, mindenképpen számoljunk azzal, hogy az elején elég merev az anyag, és csak jó pár mosás után lesz igazán szép esése. A mosásról még azt kell tudni, hogy minden indiai ruha fog, tehát az első 2-3 alkalommal mindenképpen a többi ruhánktól külön mossuk! A szárivasalás pedig egy külön élmény, de ezt talán nem is kell részleteznem...

A másik helyi ruhaspecialitás pedig a salwar kameez, ami egy háromrészes szett, és nagyjából 6-700 rúpiánál kezdődik az áruk. A fő rész egy gazdagon díszített, tunikaszerű felsőrész, vagyis a kurta, ami lehet hosszú vagy rövid ujjú (gyakran ujjatlanul árulják, és mellékelik hozzá az ujját, vagy kérésre fel is varrják), pamut vagy más anyag, béléses vagy bélés nélküli. Ehhez van egy nadrág, ami lehet bő (salwar) vagy szűk (churi). És persze az elmaradhatatlan kendő, a dupatta, ami nélkül elég illetlen és szemérmetlen dolog kimenni az utcára, férfiak közé. Nem mintha bármit is takarna, de akkor is. A salwar kameez vásárlás lényege pedig az, hogy nem ám csak úgy bóklászgatunk, és amelyik tetszik, abból egyszerűen levesszük a polcról a mi méretünket, hanem ezt a rengeteg opciót szépen le kell egyeztetnünk az angolul igen kevéssé beszélő eladóval, aki a pultja mögül adagolja ki nekünk a kritériumainknak megfelelő modelleket. Persze ezeket is lehet varratni a készen vásárlás helyett, és akkor lesz igazán csinos, mintha ránk öntötték volna.

Akkor tehát megtömtünk pár szatyrot szebbnél szebb rongyokkal, ami mind "annyira megérte, nem lehetett otthagyni", úgyhogy már csak a megfelelő ékszert kell kiválasztanunk hozzájuk. Ne is próbáljuk felmérni a kínálatot, egyrészt mert mindenhol karperecek vannak, ameddig a szem ellát, és még így is csak a készlet egy része van kirakva. Inkább mutassuk meg a ruhát az eladónak, és ő segít kiválasztani az ékszereket hozzá. És ha már így belejöttünk a vásárlásba, érdemes beszereznünk körömlakkokat, teljesen jó minőségűt lehet kapni 10-15 rúpiáért, és ne feledjük egy (szintén a ruhánkhoz illő színű és díszítésű) bindivel, vagyis a homlokra ragasztható pöttyel teljessé tenni indiai szerelésünket. A bindi eredetéről sokféle elmélet kering, hogy a színe, mérete vagy alakja családi állapotot, illetve társadalmi hovatartozást, vagyis kasztot, esetleg valami mást jelöl. Ezt nem sikerült biztosra kiderítenem. Az viszont biztos, hogy ma ez lényegében egy dísz, amely különböző színben, méretben és alakban kapható, strasszokkal és kövekkel díszítve, és kb. 10-15 rúpiáért lehet venni egy egész lapot.

A bejegyzés trackback címe:

https://mahariknyomaban.blog.hu/api/trackback/id/tr504980785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása