Az indiai konyha jó. Nagyon jó. Oké... brutálisan finom! Én legalábbis imádom. Viszont azért az európainak igenis roppantul kell vigyáznia arra, hogy mit eszik, mit iszik errefelé. (Magyarázom én ezt a múltkori banánleveles, kézzel evős random móka után... ha-ha!)

Először is, vizet csak palackozottat szabad inni. Bár hallani olyat is, hogy vezetékes csapvízzel töltik meg az ásványvizes palackokat. Szóval még ezt is fenntartásokkal kell kezelni sajnos. Nálunk szerencsére van víztisztító berendezés, úgyhogy nem kell pár naponta cuccolnom a nem is olyan olcsó palackozott vizet. Alternatívaként ott van még a gyümölcslé, leginkább mangólevet lehet kapni mindenhol, úgyhogy még azt szoktam inni. Vagy, mivel nincs hűtőm, viszont azért néha kívánom a tejtermékeket, nagyon jól tud esni egy dobozos vagy üveges tejital, a mandulás például egész finom. Ezekhez érdemes szívószálat kérni, ahogy a texasi Richard is magyarázta Liznek az "Ízek, imák, szerelmek"-ben: Ha Indiában utazol, ne érints meg semmit, csak saját magadat.

Egyszerű turistaként a legegyszerűbb olcsó kajaforrás a mindenfelé megtalálható kis élelmiszerboltokban kapható chips meg keksz. No de mivel igyekszem kerülni az efféle szemét kaját, de törekszem a biztonságos, ugyanakkor költséghatékony étkezésre, és van egy kis gázfőzőm a lakrészemben, én főzni szoktam. Nem kell semmi extra lakomára gondolni, csupa rém egyszerű dolog, pl. zöldséges rizs, különböző zöldségekkel bevariált paprikáskrumpli (jó magyar gyerek lévén természetesen nem indultam el otthonról édesnemes paprika nélkül), és dál, vagyis hüvelyesekből, pl. mungóbabból, sárgaborsóból, vöröslencséből készült sűrű leves.

Íme a környékbeli zöldséges:

Ebédre tökéletes megoldás a friss gyümölcs. Amiből itt mondjuk nincs túl nagy kínálat. Van banán, mandarin, nagyon drága alma, szőlő, meg esetenként papaya. A banán a kedvenc, abból 3-at szoktam venni egy ebédre. Az itteni banánok amúgy kicsik, tehát minden komolyabb mélytorok technika nélkül két falatra be lehet tolni. Amikor 3-at kérek (biztos ami tuti, mutatom is az árusnak), az néha 3, néha 4, egyszer-egyszer 2. Két banán hat rúpia szokott lenni, a három és négy pedig 10. Szóval nem értem, de mindegy. A helyi árusok már ismernek, és amint közelítek, már kérdezik is, hogy "Banana?" Utána pedig leülök a tó (vagyis össznépi fürdőszoba) partjára falatozni, és nézem a tisztálkodó meg fogmosó emberkéket.

Ezen a képen nem fürcsizni készülnek a bácsik, hanem, ha jól értettem helyi ismerősöm magyarázatát, ők a brahmin (papi) kasztba tartoznak, és egy családtag elvesztését gyászolják, és ennek keretében vesznek rituális megtisztító fürdőt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.